1989. j
ún. 30-án születtem Budapesten. Szüleimnek köszönhetem, hogy korán megismerkedtem a Kárpát-medence népzene és tánckultúrájával.
3 éves korom óta táncolok Timár Sándor és felesége kezei alatt, akiktől rengeteget tanultam, és a mai napig tudásuk és tapasztalataik átadásával segítenek. 10 éves koromban citerázni kezdtem az Óbudai Népzenei Iskolában Jakab Csongor tanár úrnál, majd furulyás növedékeiből alakult Öves együttesnek lettem a dobosa. 2010. februárjától zenélek a Berka együttessel, tagjaival már korábban is volt szerencsém párszor együtt muzsikálni.
2008-ban sikeres éretségit tettem, jelenleg az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelemet hallgatok.